A volt brit különleges katona által megálmodott és vezetett Aréna, ami a résztvevőket fogadja, még az airsoft kedvelők táborának is egy igen egyedi harcteret jelent, mivel maga a helyszín és annak kialakítása profi harci kiképzésekre (épületharc) is lehetőséget nyújt. A fény, hang és füsteffektekkel felszerelt pályák nem mindennapi élményt kínálnak az újdonsült harcosoknak 2200 négyzetméteren. Természetesen a program előtt egy instruktor segítségével betekintést nyerhetünk az airsoft világába. A biztonsági és bevezető oktatást követően már fegyvert is ragadhatunk. A résztvevők különféle szituációs játékokban tehetik próbára magukat, amelyek mindegyikénél a csapatjáték a legfontosabb.
A megvásárolt élményvoucher tartalmazza a partner elérhetőségeit melyen időpontot lehet egyeztetni.
A 2010-ben megnyitott Aréna, szabadidős használatra és szakemberek (katonai, rend és biztonságvédelmi) képzésére, speciálisan kialakított fedett épület, mely mindenki számára nyitva áll. Az Aréna – az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban létezőkhöz hasonlóan – egy célzatosan kialakított kiképző és airsoft játékközpont. A különleges kialakítása révén, az audio és a vizuális technikák alkalmazásával növeli a résztvevők adrenalin szintjét, amely segít az érzékeken uralkodni és a stresszt jobban kezelni. „Igazi kikapcsolódás!”
Nagyon fontos, hogy az élmény 4 fő Airsoftozását tartalmazza illetve a program csak 8 fő megléte mellett indul! Érdemes saját csoporttal érkezni mert más, külsős csapatokhoz nem lehet csatlakozni. A programhoz biztosítják a teljes felszerelést, így a fekete overallt, az arcmaszkot, a balaklavát, a kesztyűt, az airsoft fegyvert és a korlátlan számú lövedéket (!). Érdemes kényelmes, sportos ruhában, cipőben érkezni. Az alsó korhatár 18 év. Maga a program kb. 3 órás az oktatással és felkészüléssel együtt, a tiszta játékidő, amely az eligazítás után kezdődik, két óra.
Az airsoft elsősorban szabadidősport, ahol valós fegyverek élethű másaival 6 mm átmérőjű műanyag lövedékeket lőnek ki játék (a Paintballhoz hasonlóan) vagy kiképzés céljából (katonai vagy rendvédelmi kiképzés). Az alapvető különbség az Airsoft rendszer és a légfegyver között, hogy az előbbi műanyag lövedéket lő ki átlagosan legfeljebb 500 FPS (FPS=láb/sec) sebességgel, amely biztonságos ellenőrzött környezetben, míg az utóbbi fém lövedéket lő ki nagy sebességgel (kb. 1.000 FPS), ezért alkalmatlan játékra és kiképzési célra. Az airsoft játék nagyban változhat stílusában és összetételében a helyszíntől, a költségvetéstől, a résztvevők számától függően, valamint a rövid összecsapásoktól, az előre kidolgozott forgatókönyvektől akár a katonai szimulációkig, a történelmi csaták felelevenítéséig terjedhet. Az adott játék céljának eléréséhez gyakran alkalmaznak a játékosok katonai taktikákat. A résztvevők általában különféle airsoft fegyvereket használnak, és valódi vagy utángyártott katonai felszerelést, ruházatot viselnek.