A program elején a kabinban körülbelül 5 perc alatt megmutatják a repüléshez szükséges legfontosabb rendszereket, majd a résztvevő beindítja a hajtóműveket. Egy rövid budapesti városnézéssel kombinálva, touch and go leszállásokat csinálnak, azaz leérintik a futóműveket a kifutópályán, majd megállás nélkül mennek tovább. A program végén a pilóta motorhibát fog tapasztalni, így fél hajtóművel végzik el az utolsó leszállást. Sikertelen leszállás esetén a szárny feletti vészkijáraton fogják elhagyni a repülőgépet. A kalandkedvelő vendégek a sikeres leszállás végeztével akár a vészkijáraton is elhagyhatják a repülőgépet. Természetesen egy jó kapitányhoz méltóan csak a kísérő vendégek után, utolsóként.
Az élmény voucher tartalmazza partnerünk elérhetőségeit, melyeken vásárlást követően időpontot lehet egyeztetni. Időpont egyeztetés során pontosan jelezd partnerünknek, hogy melyik szimulátorra és hány perces opcióra szól az utalványod!
A szimulátorközpont Budapesten található, egy irodaház első emeletén. A helyszínen egy kellemes kávézó és étterem is rendelkezésre áll a 'repülésben' elfáradt vendégek számára.
A Boeing élményrepülés 40 perces és az újdonsült pilótán kívül még 8 fő utazhat a repülő utasterében.
Iskoláskorú gyermekeknek is kipróbálhatják a szimulátor vezetését, az ő számukra is ajánljuk az élményt!
A programot a repülőn szorongó embereknek is ajánljuk, hiszen a legfőbb oka a szorongásnak, hogy nem tudják, mire számíthatnak. Miután megismerik a repülési procedúrát, magabiztosabban tudnak nekivágni egy útnak. Igény szerint bemutatják azokat a berendezéseket is, melyek a biztonságos repülésért felelnek.