A tandemugrás egy óriási találmány, mivel anélkül, hogy végig kellene csinálni egy egész tanfolyamot, bárki kipróbálhatja azt, amit csak egy képzett ejtőernyős tehet. Kilépni egy 2500-4000 méter magasan repülő szerkezetből, és gyalog nekivágni a levegő-óceánnak. Érezni azt, amit az ejtőernyősök a szabadesésben szeretnek - azt, amit újra és újra át akarnak élni. Kb. 20 perces felkészítést követően a felszálló gép közelébe kerülve a résztvevő pulzusszáma már az egekben és még csak ezek után jön az igazi adrenalin bomba. Általában emelkedés közben a hangzavaros, feszült idétlenkedést földön túli néma csend váltja fel a gép belsejében. Csukott szemmel „befelé-nézés”, a profik szerint „koncentrálás" következik. Mikor a repülőgép elérte a kiugrási magasságot és a gépajtó kinyílik, hirtelen megszűnik minden feszültség, mosoly derül az arcokra és már kezdődik is a 180-220 km/órás sebességgel kb. 40-60 mp-ig tartó szabadesés. A táj, ami a szemünk elé tárul ebben a magasságban valóban olyan mintha egy térképet néznénk, szinte „görbülnek a Föld sarkai”. A saját kiáltásunkat sem halljuk, ahogy száguldunk a föld felé a felhőkön át. Elérve az 1.500 méteres magasságot a tandempilóta kinyitja az ejtőernyőt és megkezdődik az 5-6 perces ereszkedés nyitott kupolával, ami nem kisebb élmény, mint maga az ugrás. Az élményt a pilóta kezére erősített kamera, elejétől a végéig rögzíti, így válik a megismételhetetlen maradandóvá, és a láthatatlan örök élménnyé.
A hét bármely napján lehetőség van az ejtőernyős tandemugrásra. Mivel a hétvégi időpontok igen népszerűek, így érdemes partnerünkkel a vásárlást követő pár napban időpontot egyeztetni az élmény voucheren szereplő elérhetőségeken.
Az élményben mindazok részt vehetnek, akiknek a testsúlya 40 kg és 90 kg közötti, valamint a testmagasságuk 140 cm és 190 cm közé esik. További feltétel, hogy a résztvevő átlagosan fitt legyen, nem szenvedhet szív és érrendszeri, valamint idegrendszeri betegségekben. A részvétel alsó korhatára 12 év. Aki még nem töltötte be 18 életévét, kérjük szülei hozzájárulását, és azt, hogy kísérjék el a programra. Öltözzön az időjárásnak megfelelően és kényelmesen. Lábbelinek edzőcipőt vagy lapos talpú bokacsizmát ajánlunk, ami a földet éréskor jobban védi a bokát. Minden egyéb kiegészítő felszerelést biztosítanak: ejtőernyős bukósisak, ugrószemüveg, overall.
Fontos! Férfiaknak 100 kg felett / nőknek 90 kg felett felárat szükséges fizetni a helyszínen, mely 15.000 Ft.
A tandempilóta 35 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, ejtőernyős oktató. Több mint 7000 ejtőernyős ugrást hajtott eddig végre, és több mint 700 tandemugrást. Sportmúltja igen gazdag, háromszor volt Magyar Bajnok illetve Európa Kupán és Világ Bajnokságon helyezett.